Szél Győző fázós blogja

Somogyi kiruccanásom fő célja a bélavári erdeifenyő megtekintése volt. Ez a fa Fenyősi László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa szerint a legnagyobb ismert hazai példány. Barcsi szálláshelyemről első utam Drávaszentesre vezetett, ahol Lantos Zoltán, erdészeti referens bejelölte a térképemen a pontos helyet. A fa megtalálása így sem volt egyszerű, mert az erdeifenyvesbe sok nyiladék vezet. A fa melletti táblán láthatók a pontos adatok, rövid, de igen tartalmas kísérő szöveg mellett.

A bélavári erdeifenyő jó állapotban van, bár egyik ága száradóban. Magassága szerintem 20 méter (a táblán 18-at tüntettek föl), de a kerületre én is éppen 429 cm-t mértem. Fölmerül a kérdés, mennyi idős? Nos a körülötte álló fák átmérőjét és korát figyelembe véve, egyszerű arányossággal 102 év jön ki. Viszont a lelassult növekedés miatt ennél jóval több, akár 150 éves is lehet.

A közönséges seprőzanót (Sarothamnus scoparius) a nyugat-dunántúli mészkerülő erdők, erdőszegélyek tipikus cserjefaja.

Az erdeifenyő közelében, a Bélavár és Somogyudvarhely közötti útról hatalmas fák lombja vonja magára a dendromán figyelmét. Közelebbről meredek lejtő szegélyében álló bükk törzse bontakozik ki, kerülete 443 cm. Mellette még néhány nagyobb bükk és egy listás hárs (412 cm) (ez utóbbiról  nem készült fotó).

Már hazafelé tartva botlottam a somogyudvarhelyi ezüsthársba, mely feltűnően ápolt környezetben található. Előtte faragott székelykapu, mögötte gondozott park. A kapun utalás a közös múlt emlékeire. Egy járókelőtől közelebbi adalékok után kérdezősködtem: szerinte ez a település legidősebb fája, jóval elmúlt 100 éves.

A most 473 cm kerületű és 23 m magas, szép növésű somogyudvarhelyi hársfa méltán tarthatna igényt helyezésre a megbecsült fák versenyében.